Egy amatőr filmes feljegyzései

 2009.09.17. 11:52

Nálam minden tizenkét éves koromban kezdődött, amikor '95 karácsonyán megkaptam életem első videómagnóját.Ünnepek utáni első utam a tékába vezetett, ahol úgy éreztem, megnyílt előttem a világ. Rögtön lekaptam a polcról a Cápát és a Forrest Gump-ot. Miközben a filmeket néztem a "kétfejes" magnón, csak arra tudtam  gondolni, nekem is ezt kell csinálnom. Filmezni. Akkoriban számomra teljesen elérhetetlennek tűnt egy videókamera. Miután mindent premiert megnéztem a paksi moziban és szinte az összes filmet kikölcsönöztem a tékából, bekerültem a paksi tévéhez mint egy moziműsor szerkesztője. 2000-ben, 16 évesen. Itt szerettem bele a szakmába. Megismertem a jó és a rossz oldalát is. Amikor 2004-ben Pécsre kerültem, már tévésnek mondhattam magam. Volt már elég tapasztalatom, gyakorlatom a híradózáshoz, műsorszerkesztéshez, de a filmezéshez nem.

Mindig kerestem a kreatív embereket, Pécsett is, találtam párat, egyetemi vizsgaként Boda Zsolt kollégámmal leforgattunk egy 25 perces kisfilmet Vérmunka címmel.

 Amikor visszajöttem Paksra, tévés kollégákkal (Kövi Gergő és Fellinger Józsi) megcsináltuk a "Négy lövés"-t, ami az AXN Filmfesztiválon közönségdíjas lett.

Úgy gondoltuk, valami nagyobb szabású dolgot kéne csinálni. Így indult a "Menedék". Pénzünk nem volt, csak ötletek és óriási lelkesedés. Éjszakába nyúló megbeszélések, tervezés, forgatókönyvírás, ötletelés, miközben mindannyian tudtuk, reggel nyolckor kezdődik a napi hajtás a tévénél. Nem volt egyszerű, de látszott összejöhet a dolog. Amikor megszületett a forgatókönyv végleges változata, kerestünk színészeket. Egy volt pécsi csoporttársamon keresztül megismertem Váncsa Gábort, aki segített beszervezni Lovas Rozit és Lábodi Ádámot. Már csak egy szereplőnk hiányzott, amikor úgy döntöttem, megpróbálom megnyerni a filmhez Réti Barnát. Az igazat megvallva, nagyon meglepődtem, amikor rögtön igen mondott. Gergő leszervezett mindent, szereztünk támogatókat többek között a Paksi Atomerőmű és a Puszta Lovasudvar személyében, majd augusztus végén három nap alatt, feszített tempóban leforgattuk a filmet. Tizenkilencedikén fejeztük be a forgatást, a vágás és az utómunka azóta is tart. Most már elég jól állunk, csak a hangok és pár effekt véglegesítése maradt hátra. Egy-két hét és meglesz a kész film.

De mindenek előtt tisztázni kell pár dolgot. A "Menedék" egy amatőr film. Sőt, én inkább kezdő filmenek nevezném. Szinte mindannyian kezdők vagyunk a szakmában (egyedül Barnát leszámítva), most tanuljuk a filmes elemeket, dramaturgiai fordulatokat, trükköket, és az egész nyelvezetet. Ezért nem is mondjuk azt, hogy a "Menedékben" a magyar "Ember gyermekét" tiszetelhetitek. Nem is mondhatjuk, és nem is akarjuk. Filmünk egy amatőr produkció, amivel szeretnénk megmutatni, hogy szinte nulla pénzből is lehet élvezhető, szerethető filmet készíteni. Persze, nem lesz tökéletes. Leginkább akkor, ha összehasonlítgatnak minket, profi külföldi filmek stábjaival. Ott még nem tartunk, és egyelőre nem is fogunk. De nem hazudok, ha azt mondom, nem is akarunk. Ahhoz, hogy egy nagyfilmet megcsináljunk, még nagyon sokat kell fejlődnünk. A "Menedék" is egy ilyen állomás az életünkben. Egy film, amiből sokat tanulunk és erőt ad a következőhöz. Ez egy low-budget amatőr film. Kérünk benneteket, kezeljétek is úgy.

Köszönjük mindenkinek, aki kiállt a film mellett. Köszönjük a színészeinknek, és a stábnak, akik mindent megtettek, hogy a "Menedék" egy jó film legyen!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://menedek.blog.hu/api/trackback/id/tr401388091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prime 2009.09.30. 12:35:35

A vérmunka egyik jelenetében én voltam a hangmérnök :D
Lehet látni esetleg a teljes filmet is valahol?

Buddy Stern · http://stern.blog.hu/ 2009.10.08. 13:46:24

Melyik jelenetében?:D Amikor a szemüveges srácot nyomtuk a falnak a Stadion utcában?

Egyenlőre nem lett feltéve netre, csak a trailer.

Jelenleg , Pakson található az egyetlen kópia.

Kicsit össze lett kapkodva és úgy gondoltunk jó lenne újraforgatni.

Berto78 2009.10.17. 09:54:16

Üdv!
Megnézném a filmet, már csak azért is mert én is foglalkozom videózással, vágással de csak hobbi szinten. Én is gondolkodtam már azon hogy csinálnék egy filmet, persze minimális költséggel. Hiszem, hogy így is lehet érdekes, jó filmet készíteni. Erre lehetne példa a tiétek. Várom a filmet! Hajrá!
süti beállítások módosítása